Sziasztok!
Ez a blog több célt is szolgál. Az egyik legfőbb célkitűzés, hogy valamit átadjak a tapasztalatimból – remélhetően érdekes dolgokat – , melyek a hosszú évek alatt halmozódtak fel a játékfejlesztéssel kapcsolatban.
Itt nem csak szakmai témákkal szeretnék foglalkozni, hanem nagyon sok mindennel. Szeretnék foglalkozni a játékok felépítésével, játékpszichológiával, elemzésekkel, és sokminden kapcsolódó témával. Külön figyelmet szándékozom szentelni a szülők és gyermekek helyzetének a mai számítógépes és mobil játékok világában.
Nagyon szeretnék segítséget nyújtani, vagy legalábbis egy-két segítő gondolatot átadni, ami sokszor indít meg jótékony változásokat a figyelő elmékben.
Magamról pár szó
Szoftverfejlesztő, játéktervező vagyok. Programozó matematikusként végeztem, majd webfejlesztőként és webdizájnerként dolgoztam cégben, míg végül felmondtam és a mobil szféra felé irányulva Unity-vel kezdtem foglalkozni.
A Unity egy játékmotor és fejlesztői környezet, vagy ha nagyon egyszerűen szeretnék fogalmazni, akkor egy program, amivel szinte bármilyen jellegű játékot bármilyen platformra lehet készíteni.
Játékokat kezdtem készíteni az okostelefonok betörése után, mert úgy láttam, hogy ismét van létjogosultsága az egyetlen ember által készített játékoknak, és mert számomra sokkal izgalmasabb terület volt (és az ma is) mondjuk egy backend webfejlesztéshez képest.
Éveken keresztül folyamatosan terveztem és készítettem saját játékokat, amiket kiadtam, majd játék készítő céget nyitottunk Angliában, szerepeltünk rendezvényeken, építettük a kapcsolatokat és mindeközben projektmunkákkal foglalkoztam.
Valamivel később pedig itthon kezdtek megtalálni (meglepetésemre főként magyar) ügyfelek, akik különböző mobil játékok készítésére kértek fel.
Viszonylag rövid idő után már kellően nagy volt a rutinom ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan tudjak dolgozni. A magam által fejlesztett keretrendszereket újrahasznosítottam és így rengeteg ismétlődő problémát tudtam rövid idő alatt megoldani, ami alacsonyabb költségeket jelentett az ügyfeleknek és barátságosabb órabéreket, nekem pedig versenyképességet pl. egy egész stúdió megbízásának díjaival szemben.
Így történt ez a dolog dióhéjban, és a mai napig ugyanezzel foglalkozom, most már mondhatom: kellő tapasztalattal. A terület annyira érdekes és változatos, hogy nehéz is lenne elszakadni tőle.
Aki hasonlóan érez, az találni fog érdekes dolgokat ezen a blogon…
Kinek szól ez a blog?
Azt szeretném, hogy a témában nem jártas ember számára is érthetőek legyenek a cikkek. Tehát nem akarom szakzsargonnal tömni, inkább kerülném, ha csak lehet. Ha például ide keveredtél, mint egy félig-meddig kétségbeesett szülő, aki el szeretne igazodni a játékok világában, vagy például egy pályaválasztás előtt álló fiatal vagy, akit még nem érdekel semmi, akkor nagyon is együttérzek. Úgy szeretném írni ezt a blogot, hogy neked szóljon és neked segítsen.
Megpróbálom azért majd változatossá és könnyen olvashatóvá varázsolni a külalakot is, hogy ne legyen az az érzésed, hogy szövegblokkokat kell lenyelned ahhoz, hogy információhoz juthass. Magam is utálom, ha száraz a szöveg, de mégis kell belőle valami.
Komment szekciót nem fogok nyitni, de érezd úgy, hogy ha kérdésed, vagy meglátásod van, nyugodtan fordulhatsz hozzám a Kapcsolat menüponton keresztül.
Meglátjuk hogyan alakul, havi 1-2 posztot azért szeretnék írni.
Legyen szép napod!