Kedves Szülőtárs!
Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Simon István vagyok, elsősorban apuka, másodsorban programozó matematikus végzettségű játékszoftver fejlesztő.
Nem vagyok “hagyományos” digitális kultúra tanár, vagy programozás magántanár. Szakember vagyok, akit időnként felkeresnek barátok, ismerősök, hogy a gyerekeiknek tartanék-e órát – akár programozásból, akár valamilyen technológiai témában, vagy matekban. Rájöttem, hogy szeretem csinálni, a gyerekek pedig élvezik.
Ez az oldal azért született, hogy a szűkebb baráti körön kívül mások is rátalálhassanak erre a lehetőségre.
Miért pont programozás? (És miért most?)
Az a tapasztalatom, hogy az iskolai informatika, vagy digitális kultúra órákon a gyerekek számára sokszor nem derül ki a lényeg: hogy mire való ez az egész. Pláne nem ismerkednek meg azzal az oldalával, hogy ez egy vidám, kreatív terület, ami nem csak a “matekosoknak” való.
Tanuló koromban én is sok tantárggyal voltam így: tanultam, mert azt mondta a tanár, de sosem tudtam meg, mire használják a felnőttek a való életben.
Visszagondolva, azt hiszem egy magántanár segített volna, akinek fel mertem volna tenni a kérdéseimet az adott tárggyal kapcsolatban.
A programozás ma már nem lexikális tudás
Őszinte leszek: a digitális világ – és benne a programozás – a mesterséges intelligencia miatt éppen most fordul ki a sarkaiból. Ma már nem mondhatjuk azt egy gyereknek, hogy “tanuld meg ezt a programozási nyelvet, mert ez a jövő”, hiszen lehet, hogy 5 év múlva már nem azt használjuk.
Nincs magolás, csak alkotás
A programozást egy kreatív folyamatnak látom, amihez tartozik egy nagyon hasznos szemléletmód: a hatékony problémamegoldás.
Ez a képesség messze túlmutat a számítógépen – az élet minden területén hasznos lesz számukra.
Hozzáállásom: Játék = Tanulás
“A jól játszó gyermek: jól dolgozó felnőtté válik. Aki gyerekkorában nem tudott jól játszani, annak felnőttkorában a munkája is csak kényszer és robot lesz.”
– Vekerdy Tamás
Sokszor az az érzésem, hogy a játék és a tanulás gyerekkorban nem is két különböző dolog. Csak két szót használunk ugyanarra a folyamatra.
A tanulás akkor válik “munkává”, amikor elválasztjuk az élménytől, és olyasmivel kényszerítjük a gyereket foglalkozni, ami állítólag hasznos, de igazából nem érdekli.
Nálam a gyerekek saját minijátékokat fejlesztenek, animációkat hoznak létre, így azonnal látják a munkájuk eredményét. Nem a száraz elméletet magolják, hanem használják azt.
Milyen “mellékhatásokra” számíthatsz?
Azon túl, hogy a gyereked jól érzi magát és alkot valamit, észrevétlenül fejlődnek olyan készségei is, amik az iskolában háttérbe szorulnak.
- Problémamegoldó izmok erősítése: Ha van egy hiba a kódban, azt nem lehet “kidumálni”. Vagy működik, vagy nem. Megtanulják, hogy a hiba nem kudarc, hanem természetes mellékterméke a problémamegoldásnak, és tulajdonképpen egy újabb megoldandó feladat.
- Digitális valóságérzékelés: Sokan azt hiszik, a Facebook = Internet. Mi beszélünk arról, mi a számítógép, hogyan működik a hálózat, mi az a digitális lábnyom, és hogyan legyenek biztonságban online.
- Kitartás és önbizalom: Nincs jobb érzés annál, mint amikor 20 perc küzdelem után valami életre kel a képernyőn, és elmondhatják: “Ezt én csináltam!”
Hogyan zajlik az oktatás?
Egyszerűen és rugalmasan.
- Helyszín: Ha Pécs környékén éltek, személyesen is találkozhatunk. Ha távolabb laktok, online beszélgetünk, képernyőt osztunk és közösen alkotunk.
- Módszer: Lépésről lépésre haladunk. Kezdhetünk blokk-alapú (LEGO-szerű) programozással (pl. Scratch), és ahogy nő a rutin, áttérhetünk a valódi, szöveges kódolásra.
- Légkör: Nincs vizsga, nincs osztályzás. Partnerség van és közös gondolkodás.
Szeretnéd, hogy a gyermeked értse is a digitális világot, ne csak nyomkodja?
Ha szimpatikus ez a megközelítés, és szívesen kipróbálnátok egy órát, keress bátran. Nem köteleződünk el évekre, az a cél, hogy a gyermeked jól érezze magát.
Köszönöm figyelmedet, ha kérdésed van, csak írj!